Szóval tudva lévő, hogy novemberben autóbalesetem volt (nyugi, személyi sérülés nem történt, csupán vagyoni kár). Szegény kis Sanyikámat, aki valójában Zsuzsi egy évig sem használhattam. Az eset után hosszú hetekig pihent a kedvenc parkolóhelyünkön (meggyőződésem, hogy őneki is az volt a kedvence, nem csak nekem, éppen ezért az esetek többségében foglalt volt), mert oda könnyű volt begurulni. (Azért is szerettük.) Szórólapok tömkelege lepte el a szélvédőt, karosszérialakatosoktól elkezdve autóbontók és autópiacok névjegyein át egészen az "autóját jutányos áron elszállítjuk, árát beszámítjuk" hirdetésekig, s mikor az egyiket nagy reményekkel felhívtam, jóformán rám csapta a telefont, hogy ezzel a típussal, ezzel a modellel nem foglalkozik. A biztosítási ügyekre specializálódott jogi tanácsadó meg azután hajtott el, miután közöltem vele, hogy a károm kevesebb mint másfél millió forint. Basszus, másfél millából 4 Sanyit is tudnék venni. Szóval magamra maradtam a nyomorommal. S a végén feltettem a hirdetést a legismertebb portálra, nagyjából a biztosító által ajánlott vételár háromszorosáért. (Ez csak a maradványokra vonatkozik.) Hetekig vártam, mire olyan komoly érdeklődő jelentkezett, akit komolyan is lehetett venni, és akinek jó szívvel mertem volna eladni a drágát. Kialkudtunk egy köztes árat (többet, mint amit a biztosító fizetett volna, de kevesebbet, mint amit valójában szerettem volna kapni érte), és önköltségen elvontatta. Utoljára még becézgettem egy kicsit, és megszeretgettem, de végül búcsút kellett vennem tőle. Megsirattam a balesetkor is, másnap is hogy megláttam, és megsirattam akkor is, mikor utoljára láttam kikanyarodni az utcánkból. A szeme ragyogott, de a szíve vérzett. Meg az enyém is.
Kérdezte is az új tulaj, hogy megvan-e már a következő jelölt, maradok-e a márkánál. Én pedig udvariasan közöltem vele, hogy szakítottam ezzel a népcsoporttal. Honfitársak még szóba jöhetnek, de rokonok már nem. Mert az életem többet ér. És engem nem érdekel, ha olcsó az alkatrész, meg ha megbízható és nem hagy ott az országúton. Engem csak az érdekel, hogy ha belém tolat egy őrült, vagy hátulról próbál bevágni elém, akkor ne maradjak ott se én, se az autó. Ebből a szempontból meg sajnos Sanyi és családja megbízhatatlan.
Úgyhogy nem csak az a korszak zárult le, hogy én és az autóm, hanem az a korszak is, hogy én és Sanyi.
De azért ha az utakon találkozunk, még köszönni fogok nekik. Elvégre valószínű, hogy a szomszéd faluból választok magamnak új társat.
Isten nyugosztalja Sanyit, és adjon neki feltámadást szebb testben, jó kezekben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Pötyögj valamit körültekintően. :)