"Első nap az iskolában" - avagy egy állás"szerzés" krónikája

Ó, igen, én most mindenkit megtévesztek... :) Mert szó sincs kérem tanulásról. Vagyis éppen arról még csak van szó, de nem tanárok tanítanak, hanem maga az élet, akármilyen közhelyesen is hangzik.

Nyár elején, de még a nyár végén is úgy gondoltam, folytatom az én kis idilli életemet Üllőn, ahová vetődtem tavaly szeptemberben. Nem terveztem és nem is akartam váltani. Jól éreztem ott magam, élvezettel töltött el minden egyes munkanap, és még a szabadidőm is remekül alakult mindvégig. Persze ez idő alatt többször kérdezték ismerősök, rokonok, barátok, hogy nem akarok-e máshova menni, jó-e ez így nekem... Ismerősök a munka milyenségét nem tartották hozzám valónak, rokonok a munka anyagi hozamát vélték méltatlannak, a barátok pedig a munkavégzés helyét találták messze eltérőnek az ideálistól. Mindezeket összevetve sem foglalkoztam a kérdéssel, hogy kellene-e váltanom. Szépen lassan eltelt a nyár, a fizetségem nem gyarapodott, sőt, a kiadásaim és a számláim szöktek (volna) az egekbe, de milyen jó nekem, hogy a szüleim szeretnek, és én is őket, így ki tudtak segíteni a nehéz időkben. Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább foglalkoztatott a kérdés: "mi lenne ha...". Mígnem azt vettem észre, hogy egy bazi nagy útjelzőtábla villog előttem: ERRE MENJ! Amikor valamit már 3 különféle módszerrel próbálnak az orrod alá tolni, egy kicsit te is elgondolkodsz rajta, hogy mi és hogy és miért. Nos, ez történt velem is. Egy szép augusztus végi - szeptember eleji kerti mulatságon ültem, és hallgattam, ahogy hozzám beszélnek: El kellene menned, vidd el az önéletrajzodat, holnap lesz az évnyitó, próbáld meg, keresnek tanítót. Végig futott az agyamon, hogy szinte ugyanezeket a sorokat olvastam pár nappal korábban e-mailen keresztül. S csak utána jegyezte  meg csöndben  ez a kedves ismerős, hogy többször próbált telefonon is elérni ezzel kapcsolatban. Ha így áll a helyzet, megvitattam a dolgot több érdekelttel is, meg olyan emberekkel, akik véleménye számít nekem, s eldöntöttem: vesztenivalóm nincs, elviszem az életrajzom, lesz ami lesz. (Persze nem mellékeltem hozzá semmit, csak egy szál papírt adtam oda az évnyitó után pár perccel az igazgatóéknak.) Szóltam ugyan Tercsinek erről a lehetőségről, csak úgy említés szintjén, hogy benne van a pakliban, de ekkor még mindig nem állt szándékomban eljönni Üllőről, nem akartam mindenképp keresni valami más lehetőséget, én csak odamentem és szerencsét próbáltam. Másnap felhívtak telefonon, hogy be tudnék-e menni egy személyes beszélgetésre a következő napon kora du. Természetesen be tudtam fáradni, kis bonyodalom után oda is értem időben, csinosan felöltözve, szoknya, blúz, ahogy azt kell (némiképp több papírral felfegyverkezve, mert már volt egy motivációs levelem, és egy diploma is a kezemben), alig 20 percet beszéltünk, kitértek a tapasztalataimra, a hozzáállásom érdekelték, az okok, amiért odamentem, a háttér, meg úgy általánosságban véve minden, ami ehhez a pályához szükségeltetik. (Ekkor már hatalmas dilemmákban voltam, ugyanúgy szerettem volna, hogy sikerüljön, mint amennyire féltem attól, hogy mi lesz, ha mégis sikerül. Az elszakadás mindig nehéz, és hát én sem akarok elszakadni attól, ami fontos; attól, ami jó...) Mondtak pár alapvető információt a munka milyenségéről is, félállást ajánlottak, amelyben ebédeltetéstől tanulási idő megkezdéséig vagyok a csoporttal, utána kevés létszám miatt szétoszlanak többfelé. Vállalnám-e. Igen, vállalnám. (Előző helyen, ahol hasonló munkakörben dolgoztam, az igazgató első kérdése az volt a diplomámat nézve, hogy "miért csak 4-es?", és rohadtul nem érdekelte, hogy milyen hasonló tapasztalataim vannak gyermeknevelés/oktatás terén. ÓRIÁSI különbség volt a két interjú között. Pedig csak másfél év távolság.) "Rövid időn belül jelentkezünk" - köszöntek el, s én mosolyogva kisétáltam az ajtón (a biztos tudattal, hogy van hova mennem, nem kell kétségbeesnem, bármi is lesz a vége.) Rá egy nappal (igen, már szerdánál járunk) csörgött is a telefonom: "Ha meg tudunk állapodni, meg tudjuk beszélni a részleteket, akkor elkezdhetjük a közös munkát. Holnap délben kellene bejönnie." Telefon letesz, telefon fölvesz, Üllőre üzen, családtagnak újságol, Luisnak örvendez. Egy pár papírt kellett magammal vinnem még csütörtökre, (mivel biztos voltam benne, hogy a megegyezéssel nem lesz gond), de még mindig volt tartalékban egy-két irat. Ezeket ki is kértem Üllőről, s elindítottam minden hivatalos folyamatot, amit tőlem megkívántak a munkába lépés előtt. Így jutottam el pénteken tüdőszűrésre, és kora du. Üllőre a kilépős papírjaimért. Ellenben csütörtökön az igazgató úr már egy teljes állás munkakörét ismertette, ebédeltetéstől egészen a szülők (vagy ügyeletes pedagógus) megérkezéséig. Igazából nem tudtam hova tenni akkor, de utólag kiderült, hogy nem tévedés, valóban először a másik állást ajánlották volna fel, de aztán többet néztek ki belőlem, s így kaptam komolyabb feladatot.

Persze Tercsit sikerült egy kissé magamra haragítanom, de remélem, idővel megbékél, és belátja ő is, hogy nekem ezt kellett tennem. Az utam el lett rendelve. Én csak ráléptem.

Egy csodálatos nyár után villámcsapásként ért ez az egész, és kevesebb mint 1 hét alatt lezajlott. Hát így merje bárki azt mondani, hogy nem Isten végezése volt ez.

Az állást felajánlották, én pedig elfogadtam. Üllőn felmondtam, a papírjaimat megkaptam, a fél életemet pedig majd dobozban, könnyekkel teli fogom elhozni onnan várhatóan ezen a héten. Mert valaminek a kezdete egy régi dolog vége.

Túl vagyok már az első napomon, megismerkedtem a csoporttal, és a 26 gyerekből már 6-nak tudom a nevét. Ez nem is olyan rossz arány, főleg tőlem, aki még a tulajdon családtagjait se tudja mind nevén nevezni... 15 fiú, 12 lány, de ebből egy magántanuló. Mondtam is nekik, hogy csak annak a nevét jegyzem meg könnyen, aki nagyon rosszul, vagy nagyon jól viselkedik, és inkább igyekezzenek nagyon jól viselkedni hogy hamar megtanuljam a nevüket. :) Tüneményes gyermekekről van egyébként szó, egy elsős osztály, sok szeleburdi, de szeretni való kis emberrel, akik szemében még a jókedv és derű is csillog, nem csak az értelem. Isszák minden szavamat, és már az első nap körberajonganak.

Ebéd, tantermi játékok, ismerkedés, rögtönzött tesióra, meseolvasás, tanulás, uzsonna, szabad játék, és egy adag mosolygós szülő. Nagyjából ezekkel a kulcsszavakkal tudnám összefoglalni, milyen is volt az első napom az iskolában. :)

Sok játékon, és egyéb elfoglaltságon kell törnöm a fejemet, hogy végig le tudjam őket kötni. Mert az első nap ahány nehézséget tartalmaz, annyi könnyebbség is van benne, de idővel ezek az előnyök csökkennek, majd eltűnnek. S ha marad a szép szürke egyenhamu, akkor kellenek a gumicukrok, amik színt visznek az életükbe. :)

Vidáman és reményekkel teli vágok neki ennek a tanévnek. Ők sokat várnak el tőlem, és én sokat is fogok adni nekik. És biztos lehetek benne, hogy a papírmunka nem szakad a nyakamba április közepén, és hogy amennyi pénzt a szerződésben foglaltak szerint megígértek, azt mind meg is fogom kapni, késedelem nélkül. Nehéz volt a nyár ilyen nincstelenséggel. Remélem, az ősz hoz megújulást.