Az tuti, hogy ha egyszer énnekem gyerekem lesz, soha, de
soha nem fogok nélküle pakolni meg takarítani a szobájában. És másnak sem fogom
engedni, hogy csinálja.... Semmi, de semmi nincs a helyén, mert anyám
szétpakolt, hogy beköthessék ma az új kábeltévét... Hazajövök, és egy
órát kell szenvednem, hogy minden visszakerüljön a helyére. Nem hogy
leülnék nyugodtan a s*ggemre és élvezném az újdonságot... Egyébként egészen pofás az új szolgáltató, szép tiszta a kép, úgy hiszem, ezen a tévén ilyen szép az adás még soha nem volt, de egyelőre még nem jött el az Animal Planet és National Geogrpahic hőskora, mert fontosabb dolgom volt rendbetenni a tévészekrényt... Komolyan mondom, egész életemben emiatt szívtam, ha takarításról volt szó. Sosem voltak elégedettek a saját munkámmal, anyámnak mindig bele kellett kontárkodnia, és ha egyszer előfordult, hogy huzamosabb ideig nem voltam itthon (pl táborban voltam), akkor nekiesett a szobámnak portörlőronggyal meg porszívóval, meg kukászsákkal, és mire hazaértem, minden a feje tetején állt, de anyám szemüvegén keresztül tökéletes rendben és tisztaságban... Na, ez az, aminek a saját gyerekemet - ha lesz - soha nem fogom kitenni. Hogy én véletlen kidobjak valami nagyon fontos papírt? (megtörtént velem), vagy elrakjak valamit valahova úgy, hogy többé ne találjam meg? (velem megtörtént), vagy átrendezzem a szobáját, hogy azt se tudja, ott lakik-e még? (velem volt ilyen)... És ilyenkor mindig többet ártott vele, mint amennyit használt, mert általában kezdhettem elölről az egész rendrakási mizériát... Úgyhogy az öröm helyett (hogy megcsinálta helyettem, milyen szép lett a szobám, és köszönöm), csak bosszúságot éreztem és azt kívántam, bárcsak be se lépett volna a szobámba... Aztán mindig frissítettem a kiírást az ajtómon, hogy aki be akar jönni, kopogjon... De valahogy ez a mi családunkban soha nem volt szokás, és nem is lesz soha... Ha valamit akarsz, csak egyszerűen benyitsz... (Egyedül én kopogok, de én is csak nevelési szándékkal, mert más okom nincs rá...)
Na mindegy, szerencsére van net is, bár anyám riogatott vele, hogy nem működik, legalábbis mikor megpróbált visszalépni, már nem volt jó. Valahogy a dolgok sohasem működnek a gépen/interneten, ha anyukám próbálkozik vele... Amúgy a régi - általunk elnevezett és saját jelszóval ellátott - net is ilyen hologramszerűen még itt van, vagyis látszik, meg rá is lehet menni, de már nem ad jelet, az új rózsaszín internetnek pedig gyári neve van és előre beállított jelszava... Jó lenne, ha sikerülne visszaállítani a régi állapotot, vagyis átnevezni és jelszót módosítani rajta, hogy a jövőben is ugyanúgy működjön minden, mint régen. Mert valahogy nem bírom, ha a dolgok az én beleegyezésem nélkül változnak, pláne azok a dolgok, amiket én használok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Pötyögj valamit körültekintően. :)