Tavaszi sétafika :)

Egy pár napja elhatároztuk Luis-szal, hogy hétvégén (vagyis szombaton) elmegyünk Visegrádra, mert van ott valami sportos program, amit szívesen kipróbálnánk. Meg is próbáltunk egy alkalmat lefoglalni, de sajnos pechünk volt, mert éppen most vannak technikai gondjaik, és bizonytalan ideig szünetel a szolgáltatás. Na, akkor gyorsan ki kellett találnunk valami más programot, mert ezt a gyönyörű tavaszi napsütést nem hagyhattuk elveszni. S mivel Visegráddal mindig együtt emlegetik Szentendrét, meg is volt az új terv: látogassunk el a Skanzenbe! Én még nagyon kislánykoromban voltam arrafelé, valami osztálykiránduláson, meg még egy pár éve a szüleimmel és egy baráti családdal (avagy családi barátokkal?), de a gyerekkori élményekből nem sok mindenre emlékeztem már, a pár évvel ezelőtti látogatás alkalmával pedig pont rossz időben mentünk, és így szinte csak sétálni tudtunk, mert egyébként nagyjából minden zárva volt. (Arra már nem emlékszem, hogy csak az idény miatt, vagy valami felújítás végett...) Szó ami szó: hihetetlen kíváncsisággal vártam, mit fogok majd látni. Előre örültem a szép időnek, meg annak, hogy majd sétálhatok egy jót Luis-szal. A várakozásom be is teljesült, mert az egész napunk fantasztikusan sikerült. Viszonylag korán, 11 felé értünk be Szentendrére, HÉV-vel mentünk, de a Skanzenbe csak másfél órával később volt busz, úgyhogy addig el kellett töltenünk valahogy az időt, hát sétáltunk egyet a kis utcákban, meg ettünk egy süteményt a Szamos cukrászdában. Elég sok ember volt a tereken, mindenki ki akarta használni, hogy április közepén ragyogóan süt a nap. 1 órakor már a Skanzenben sétálgattunk, és sokkal de sokkal nagyobb és szebb, mint amire emlékeztem. Szinte egy teljes méretű falu. Olyan sok ház, meg látnivaló volt, hogy nem is tudtunk a végére érni. Ha mindent figyelmesen és töredelmesen végig akartunk volna nézni (illetve néztünk volna, mert hát nem az akarattal volt a baj), szerintem simán el tudtunk volna ott tölteni akár 10 órát is. Hát, nekünk csak ötöt sikerült. És még így sem láttunk mindent. Viszont az egyik háznál megkínáltak minket frissen készült kemencében sült rakott krumplival, egy másik háznál pedig mézeskalácsot vettünk. Simogattam kecskét, és lovat is. Felültünk a kisvasútra, ami a kiállításközpont egyik végéből a másikba ment, és egyre csak sétáltunk és sétáltunk és sétáltunk. Piknikeztünk pokrócon szendvicsekkel, ittunk finom bort, beszélgettünk dánokkal, találkoztunk kedves családokkal, de ami a legjobb volt (legalábbis az én szemszögemből), hogy nem voltak olyan rengetegen, és akik voltak, azok is inkább fiatalabb vagy idősebb párok voltak, de nem gyerekek, mert őszintén megmondva én a dolgos hétköznapok után szeretek egy kicsit kiszakadni ebből a közegből, és örülök, ha nem kell gyerekek közelében lennem.

Időszaki kiállítást is láttunk, beszélgettünk több ott dolgozóval is, és több fényképet is készítettünk. De azok Luisnál vannak, úgyhogy majd update-olom később ezt a posztot egy pár fotóval.

Kicsit megkapta a hátunkat a nap, és nap végére lejártuk a lábunkat, de mégis csak megérte, és nagyon szép napot töltöttünk ott. Estefelé Szentendrén fagyiztunk még egyet, kiültünk a Duna-partra, néztük a hullámokat, süttettük a hátunkat, majd mielőtt hazaindultunk volna, bementünk egy kézműves pub-ba, és ittunk egy-egy pohár sört. De még mindig nem volt kedvünk hazamenni, ezért visszatérve Pestre elmentünk egy kávézóba (ami csak pár hete nyílt), ahol társasjátékozni lehet fogyasztás közben (vagy inkább fogyasztani társasozás közben), és megismertünk egy új kártyajátékot, amivel majdnem éjfélig játszottunk. Egyik asztaltól a másikig csapódtunk, több idegennel összeismerkedtünk, hogy együtt is játszhassunk, és a végén (némi autós segítséggel) nagyjából fél 2-re haza is értünk, és egy jó kis tavaszi napot magunk mögött tudva ágyba.... zuhantunk. :)

Update fotók: