2015. április 8., szerda

Rinyatéma, sorstársaknak...

Nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek. Ugyanis pár hete elhatároztam, hogy ha megkapom az áprilisi fizetésemet, akkor veszek majd 2-3 új melltartót, mert amiket most hordok, elkoptak már, sőt, némelyik kényelmetlen is, szépnek pedig egyáltalán nem mondanám őket. Nos, tudni kell, hogy nálam a fehérneműk nem úgy vannak, hogy besorakoztatva szépen a szekrénybe, és csak benyúlok, és kiveszek egyet, mert mindig az adott ruhámhoz kell választanom, ami persze érthető, és gondolom, lányok milliói vannak így vele, csakhogy.... én nem aközött mérlegelek, hogy ezt a fehéret vagy azt a fehéret, vagy esetleg feketét vagy színeset válasszak az adott napra, és még csak aközött sem mérlegelhetek, hogy szivacsos, merevítős, vagy sima, vagy sport, vagy push up-os legyen a nyertes... hanem konkrétan azt kell eldöntenem, hogy a fehéret vagy a feketét vegyem fel, illetve hogy a két rossz, és elhasznált közül melyik a kevésbé gázos... Így tehát mindenképp rá voltam kényszerülve arra, hogy beszerezzek pár csinos és jó darabot. Melltartót nyilván nem vesz használt ruha üzletben az ember lánya, de én először az olcsóbb helyeken keresgéltem. Sikertelenül. Fölpróbáltam még a múlt hónapban nagyjából 20 különféle méretűt, fazonút, és nem találtam megfelelőt. Egy-egy régebbi darabból kiindulva keresgéltem a szám-betű kombinációk között, de igazából sosem foglalkoztam azzal, hogy ezek a jelzések mit jelentenek, mert eddig mindig ránézésre választottam, és általában jót. De létezik, hogy mindenhol maradtam volna "ugyanakkora" csak a mellem nőtt úgy, mint ha szilikont ültettem volna be? Mert megunva a sok sikertelen hadjáratot, bementem egy neves márkaüzletbe, ahol csak fehérneműket árulnak, és ott kértem segítséget az eladóhölgytől. Lemért, és pontosan meghatározta, milyen melltartót kell keresnem, én meg fogtam magam és kétségbeestem, ugyanis eddig még csak nem is találkoztam ilyen jelzésű darabokkal. Őszintén szólva a legnagyobb méret (mert hogy kiderült számomra, minél hátrébb van az ABC-ben a betű, annál nagyobb méretű mellre való a holmi) számomra eddig a "D" volt, erre most kiderült, hogy az én mellem baromira F-es.... (De megnyugtató, hogy még G és H is van a választékban...) Adott is a hölgy egy darabot, felpróbáltam, éppen passzolt, és mennyit fizettem érte? Hát közel 15ezer Ft-ot... Kérdeztem, van-e bármilyen más fazon, szín, márka... (gondolva, hátha mutat pár olcsóbb darabot is, mert bár nem mondtam, de azért sokalltam az árat... őszintén én reméltem, 6-7 ezer Ft-ból megúszom, de még 10-et sem sajnáltam volna érte, ha ), és nem tudott mutatni egyetlen másikat sem. Úgyhogy megvettem, és félig nevetve, félig sírva távoztam, mert örültem, hogy végre kaptam egy olyan melltartót, ami tényleg mindenhol passzol (és hátul nem kúszik föl a nyakamba), de szomorú lettem, hogy még egy ilyen márkaboltban sem tudok "válogatni", és habár eddig nem tartottam a mellemet se kicsinek, se nagynak, pont elégedett voltam a méretével, azért ez az F kosár kicsit kiábrándított....
Na de a história még folytatódik, mert a körúton is bementem egy üzletbe érdeklődni, és ott mutatott 4 félét is, a legolcsóbb 11, a legdrágább 18 ezer Forint... Azt hiszem, nem mostanában lesz másik új melltartóm. :(
De ha bárki tud 10 körül (de inkább alatt) F kosarú (80-as) melltartóról, ne tartsa vissza az információt!

2 megjegyzés:

  1. én egy ideje csak a h&m-ben veszek melltartót, 3-4 ezer forintért, kényelmesek, szépek, azt mondjuk nem tudom, F-es van-e, de szoktam látni elég nagyokat, esetleg nézd meg :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi a tippet, mindenképpen megnézem. :) Szuggerálom magam, hogy nincs is olyan nagy mellem, nincs is olyan nagy mellem, nincs....

    VálaszTörlés

Pötyögj valamit körültekintően. :)