2.-3.

Tegnap este már olyan fáradt voltam, hogy képtelen voltam írni, mondjuk az is igaz, hogy túl sok mindenről nem tudtam volna beszámolni.

10-re mentem, mivel fogalmam sem volt az órarendről, de valójában csak 1 órakor kezdődött a műszakom. Egy rajz és egy testnevelés órát tartottam, azután pedig az udvarra mentünk a gyerekekkel. Rájöttem, hogy a leginkább az zavar, hogy nem tudom a nevüket, és nem tudok rájuk szólni, ha valamit nem jól csinálnak, vagy meg akarom kérni őket valamire. A "hé, te, ott, a piros pulcsiban" nem hangzik túl jól. És habár nagyjából fogalmam már van arról, hogy milyen nevek tartoznak az osztályomba, meg a gyerekek arcát is felismerem, azért a két információt még nehéz összerakni.

Ma reggel 7-től voltam egészen fél 2-ig, nem nevezném rövid műszaknak... Nagyon zajosak voltak a gyerekek, szeptember első hetében lehetetlen fegyelmet tartani. Erre kellett rájönnöm.

Egyik kolléganőmmel beszélgettünk, több minden szóba került, előző munkahelyek, stb, és azt a megállapítást tettük, hogy most már nem 20-25 év két generáció között a különbség, nem 20 év a nemzedékváltás, hanem inkább 5. Az 5 évvel ezelőtti gyerekek teljesen mások voltak, mint a mostaniak, és hozzájuk képest a 10 évvel ezelőttiek már fel sem mérhető távolságban vannak. Amikor én elhatároztam, hogy pedagógus leszek, és elkezdtem a főiskolát, még mindenki biztatott, és magam körül is azt láttam, hogy milyen könnyű az ilyen korú gyerekekkel foglalkozni. Aztán eltelt 5 év, a pályára léptem, és teljesen más gyerekekkel találkoztam. De azt kell mondanom, hogy még az a kor sem volt olyan nehéz és nyomasztó, mint a mostani. Nem tudom, hogy a szülőkben keresendő-e a hiba, vagy a technikai forradalom okozza ezt, de nagyon fel kell kötnie a nadrágot annak, aki most pedagógusnak akar állni.

Én nem az oktatási rendszert teszem felelőssé, mert attól, hogy behozták az életpályamodellt, és átnevezték az intézményeket, a gyerekek személyisége még nem változik. Lehet, hogy fáradékonyabbak, terheltebbek most, mivel több tanórájuk van, de a lelkük ettől nem lesz más. Legalábbis nem kéne, hogy legyen. Vajon hol van az a pont, amikor "megváltoznak" egy korcsoport jellemei, sajátosságai?

Nagyon érdekes téma ez. És nem tudom, hogy én tudok-e olyan gyors ütemben fejlődni, mint ahogy a gyerekek változnak.

Egyre nő bennem a feszültség, hogy ezt jól kell csinálni, és nem ronthatom el, feleljek meg az elvárásoknak, simuljak bele az intézményi szokásrendbe, és közben mégis maradjak önmagam. Erre mondanám, hogy nem szívesen lennék a magam helyében.