2014. augusztus 12., kedd

Újdonságok

Igaz ugyan, hogy az idei nyaram nem arról (volt) nevezetes, hogy minden héten valahol máshol voltam, és csak ruhát mosni jártam haza hetente, de ettől eltekintve igenis eseménydús nyár (volt), és van mit mesélni róla.
Kezdem rögtön az elején azzal, hogy végre megszereztem a jogosítványt. (Na most jól lebuktam azok előtt, akik olvassák a blogomat...) Annak idején azt fogadtam meg, hogy nem írok róla addig, míg nem sikerül megszerezni. Rejtve ugyan, de mégis írtam, és most ki is jelentem egyértelműen: Már én is vezetek! Július 8-án volt a forgalmi vizsgám, nem sokkal utána már mentem is az okmányirodába, és nagyjából egy hete kiküldték a kártyát. Azóta már kétszer vezettem, na jó, nem egyedül, de mégiscsak az oktatóm jelenléte nélkül, ami ugye elég erős váltás... (Nem régiben utána számoltam, és kb 100 órát vezettem...)
Ennek örömére - na meg persze születésnapom okán - elmentem egy kedves ismerősöm tetováló szalonjába, és a kisebbik rosszat választottam: egy piercinget. Állítólag nyom nélkül beforr, ha kiszedem, de ha esetleg mégsem tűnne el a heg, nem olyan feltűnő helyen van, hogy ne lehessen együtt élni vele. Szóval nem kell attól tartanom, hogy 50 év múlva majd félek tükörbe nézni. Ezt Luis finanszírozta nekem (mivelhogy 5 év gondolkodás után ő beszélt rá végül), és hát valljuk be: elsősorban neki szerettem volna tetszeni, ezért nem haboztam sokáig. Mindenkit az érdekel, hogy milyen piercing, igaz? Nyugi, csak egy kis pont a bal orrcimpámon. :) Majd ha teljesen begyógyul, és megtanulom, hogyan kell kiszedni, akkor azt is cserélgethetem majd, mint a fülbevalóimat. :)
Nem csak az én születésnapom volt a nyáron, hanem pár rokonomé is, ezért édesanyámmal meg bátyámmal tettünk egy kisebb ajándékbeszerző körutat, aminek most is az lett a vége, mint máskor: magamnak több mindent találtam, mint másnak. Ez így szokott lenni. Ha nem akarok vásárolni semmit, akkor tuti találok valamit, amit már régóta kerestem, ha meg égen-földön keresek és vágyok egy valamire, tuti nem akadok rá. No, az Apacsban találtam végre egy medált az ezüstláncomra, ami stílusában illik hozzám is meg a láncomhoz is, így már nem csak havonta egyszer fogom viselni. Megvettem azt a könyvet, amit a múltkor nézegetettem a Libriben (és sokáig vacilláltam, hogy e-könyv formában vegyem-e meg, vagy hagyományosban, míg végül a kézzel fogható verzió mellett döntöttem.) És ha ez még nem lenne elég, hazafelé megláttam egy táskát a kirakatban, amiről rögtön édesanyám jutott eszembe, és neki is megtetszett, meg is vette, de mikor bementünk fizetni, a saját táskámat is megtaláltam, amit egyszerűen nem tudtam ott hagyni. Régóta nézegettem már akkora méretű táskákat, de még nem találkoztam az ideálissal, ez viszont első látásra meggyőzött. Végre belefér egy A4-es mappa is, esernyő, kis palack, kis kardigán, könyv (bocsánat, már az olvasó, aminek még nincs neve, de mindjárt lesz...) és nagyjából minden, amire egy nőnek szüksége lehet. Próbáltam róla képeket keresni a neten, de csak hasonlókat találtam, pont ilyet nem... Egyik barátnőm irigyelne miatta, mert pillangós mintázata van. Ez volt a születésnapi ajándékom magamnak. (És állítólag olyan, mint a hajam: illik hozzám. :P)
Akkor mondhatom azt is, hogy egy évvel megint öregebb és tapasztaltabb lettem, és már megint közelebb vagyok a 30-hoz. Voltaképpen háromszor is megünnepeltük, először aznap, két jégkrémmel (meg az ajándékommal), aztán másnap egy tortával, amit édesanyámmal közösen készítettünk (és a végén kanállal kellett megenni...) végül pedig Luissal, egy héttel később. Kaptam egy e-book olvasót, meg egy Volkswagenes kulcstartót, amire már rá is fűztem a slusszkulcsomat. (Bár még nem vezettem, de annak is eljön az ideje.) Luistól pedig egy parfümöt kaptam, aminek olyan jó az illata, és olyan tartós, hogy azt hiszem, a kedvencem lesz ezután... (Ki tudja, nem azért vette-e, hogy "megszabaduljon" az előző parfümtől, aminek szintén nagyon szerettem az illatát? :D)
Édesanyámmal voltunk az Invázióban a múlt héten, mert mikor a születésnapi jégkrémemért mentünk, megláttam, hogy nyár végi leárazás van, és azok a kis szoknyák meg felsők, amik tetszettek júniusban most féláron kaphatók. Be is vásároltunk, két szoknyát, és két pántos felsőt vettem magamnak, amit ha idén nyáron nem is, de jövőre biztosan fogok tudni hordani.
A Tescoban meg találtam tök véletlenül normális fehérneműket is, szóval teljesen felfrissült a ruhatáram.
Az utolsó frizuraigazításom pedig a fodrásznál inkább frizuraváltásnak bizonyult, mert még a szokásosnál is rövidebbre nyírattam, olyan rövid, hogy csak az ujjbegyeimmel tudom megfogni. :) De az előzőekből kiindulva két hét, és ugyanúgy fog kinézni, mint vágás előtt, mert olyan gyorsan nő (és deformálódik el...) A színével most ki vagyok békülve, végre elég vörös, és nem annyira lilás mint eddig volt.
Pénteken megyek kozmetikushoz is, a végén még ki is fogok békülni magammal. :) A nyárnak mindjárt vége, én meg most kezdek belejönni... Kezdek ráérezni az élet ízére! :)

2 megjegyzés:

  1. Pepi! (túl hosszú a nickneved, ezért lerövidítettem, de szólj, ha nem tetszik!)
    Bizony irigyelnélek érte, meg ne mutasd azt a táskát, mert lenézem rólad! :) Másik barátném rajtam keresztül rendelget ebayről ékszereket, már kettőt magamnak is megrendeltem :) Mondjuk az én ruhatáram jól van, de jól jönne egy olyan hátitáska, ami nem sportos, és illik a szokásos irodai melós szerepemhez (miniszoknya, blúz, balerinacipő), de fogalmam sincs hol találnék ilyet, mert még én sem tudom elképzelni, hogy kéne kinéznie. El sem hiszem, hogy végre rászántad magad egy piercingre, bár titkon reméltem, hogy inkább tetkót csináltatsz :D Az elmúlt egy évben sokat változtál külsőleg, de szerencsére mindig is az én kis barátnőm maradsz! :) Imádlak! Ja, a kedves ismerős, akinek a szalonjában jártál, az, akire gondolok?! A szülinapi ajeszod meg beszerzés alatt áll (ergo még nem találtam ki, hogy mi legyen az), de ha nem bánod, hogy később kapod meg, akkor biztosan nagyon fogsz neki örülni! Tudod, hogy mindig személyre szóló ajándékot találok ki, de most egyszerűen nem jött még az ihlet.. Nade addig azért talizhatnánk, ha ráértek.. Aug 23 kerti parti nálam! Beszéljük meg a részleteket FB-n :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Használd inkább a PP vagy PéPé alakot :)
      És ha tudnád, hogy csak úgy megláttam, és nem is terveztem el, hogy olyat veszek... A Westendben én láttam egy aranyos női hátizsákot, mondjuk nem túl méretes, de a fontosabb dolgok beleférnek, ha gondolod, majd megmutatom.
      Azt hittem, úgy folytatod a mondatot, hogy "de szerencsére mindig az előnyödre..." Igen, az az ÚR, az a valaki, akinél jártam. A tetoválásról meg tudod, mi a véleményem. A taliról majd később, máshol. :)

      Törlés

Pötyögj valamit körültekintően. :)