Múlt héten szabadságon voltam, ebből az első két napot egyik legjobb barátnőmmel töltöttem, kempingezni mentünk a Velencei-tóhoz. Már hetekkel előtte megbeszéltük, hogy akkor pont szabadságon leszek (más apropóból eredetileg), neki is lesz két szabadnapja egymás után, akkor a régi szép idők emlékére csináljunk valami csajos bulit.
Hozzátenném, hogy hozzám képest 1 év differenciával ő is megtalálta a párját, akivel együtt vettek házat, és különköltöztek a családjaiktól messzebb, egy köztes településre.
Csakhogy a párja egy lelkileg labilis fickó, aki túlzásba viszi a féltékenykedést, és ennek nem átallott hangot is adni. Ahogy barátosném mesélt, hát nekem nem egy párkapcsolat jutott eszembe, hanem "házi őrizet". Konkrétan engedélyt kellett kérnie (?), hogy a párja elengedje velem két napra, egyetlen éjszakára.
Én is fel szoktam hívni Luist, hogy hol járok, vagy éppen mikor indulok/érek haza, de azért mégse kell beszámolnom minden lépésemről. Mert a kapcsolatunk alapja a bizalom. De nem is így fogalmaznék, mert megbízni valakiben az munkát jelent, elhatározást, cselekvést. Mi pedig egyszerűen csak tudjuk, hogy a másik nem csal meg, nem hazudik, nem ver át, stb. Valahogy magától értetődő, hogy nem feltételezünk egymásról olyat, hogy csalódást okoznánk a másiknak, vagy hasonlók. Mert mi összetartozunk. Úgy látszik, ez a sejt a barátnőm párjából hiányzott.
Én pl simán beszélgethetek kollégáimmal, elmehetek velük sörözni is, sőt, ha úgy adódna, még egy csapatépítő hétvégére is elmehetnék anélkül, hogy Luis aggódni kezdene, vagy a nyakamra járna, vagy hívogatna. Ezt a barátnőm nem teheti meg. Egész üdülésünk másról sem szólt, csak hogy a srác írogatott neki messengeren, hívogatta, és kérdezgette, hogy mikor érünk haza. Egy nyugodt perce nem volt.
Haza is értünk kedden este, fél 9 felé, látszólag minden rendben volt, de kb 2 nappal később beszéltem bsrátnőmmel telefonon, mikor is közölte, hogy szakítottak. Az egész menetét nem írom most le, mert nem is ide tartozik, de azt sem mondom, hogy megdöbbentem.
Ha valahol már ez elgondolkodtatja az embert, és elkezdi számba venni, hogy mióta nem érzi magát jól a kapcsolatban (nem hetekről, hanem hónapokról, sőt, kb 2 évről beszélünk), hogy mióta nem boldog, akkor ott már komoly zűrök vannak. Szóval én tudtam előre, hogy szakítás lesz a vége, de nem gondoltam volna, hogy ennyire hirtelen és kockásan... Pénteken már mentek a srác szülei a cuccaiért, ma meg már a vagyonelosztáson is túl vannak. (Házasság nélkül, szerződés nélkül, pusztán szerelemből hitelre házat vásárolni, azért az meredek... Bármennyire is bízom Luisban, és bármennyire is egyek vagyunk, ilyet nem vállalnék be. Csakis ha lenne a kezemben valami biztosíték.) Számomra ez volt a döbbenetes, hogy ha ő már 2 éve érezte azt, hogy valami nem oké a kapcsolatában, akkor miért ment bele a házvásárlásba, és a költözésbe? Mert annyit mondhatok, hogy nem 5 éve éltek együtt. Nagyjából pont akkor vették a házat, 2 éve, amikor kezdődtek a problémák.
Én nem tudom, hogy a házvétel hozta elő, vagy azzal akarta orvosolni, mindenesetre nem jött ki jól belőle.
Most ott van a nyakán egy ház hitellel, két macska, és egy árufeltöltős fizetés.
Aggódom érte. :( És nem akarom azt mondani, hogy "én megmondtam".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Pötyögj valamit körültekintően. :)