A történelem állandóan ismétli önmagát, a világ egy örökös körforgás... Vagyis most ismétlődik meg az, ami 50-60 évvel ezelőtt is bevett szokás volt... Tényleg ez történik?
Lépten-nyomon azzal találkozom, hogy "elmegyek külföldre, mert itt nem lehet megélni". Mindenki megfutamodik. Már egyfajta népbetegség lett a "kivándorlás", mondhatnók politikai okok miatt... Az emberek emigrálnak. Elüldözi őket a haza, az állam, a kormány, a politika, az élet. Mert Magyarországon nem lehet megélni, mondják. Nem kap állást, nem tud a pályáján elhelyezkedni, nem keres annyit, hogy abból megéljen, nem tudja eltartani a családját, nem tudja eltartani önmagát sem, nem tud gyűjteni-félretenni, nem tud a létminimum fölé emelkedni. Ezért fölkerekedik, veszi a holmiját, a "sátorfáját", és elindul szerencsét próbálni egy új, választott hazába. Nyugatra. Vagy a tengeren túlra.
Komolyan, egyre több ismerősömtől hallom. Valakinél csak üres fenyegetőzés, fecsegés; tudom, hogy soha nem lesz belőle semmi, másnál meg csak a papírok hiányoznak hozzá. Valaki csak mondogatja, hogy "elmegyek, el én, bizony", de marad, más meg már intézkedik, szervezi az utat, veszi a repülőjegyet, keresi a szállást... Mi ez? Miért lett ennek ekkora divatja? Miért gondolja egyre több ember, hogy fogja magát, és kiköltözik egy tök idegen országba?
Nem mondom, hogy én nem mennék el világot látni, hogy én nem próbálnék szerencsét, nem szívesen tanulnék nyelvet külföldön, nem akarnék tapasztalatot szerezni a világ egy másik pontján... De hogy ott képzeljem el öregségemet is?! Na, azt már nem. Én talán kimennék 1 évre. Max 2-re. (Főleg, ha visszatekintek, hogy az életem utolsó 2 éve milyen gyorsan telt el), talán kipróbálnám magam több területen is, talán elsajátítanék egy új szakmát valahol a messze idegenben. De nem tudnék emigrálni, véglegesen elhagyni az országot, a hazát, ahol világra szült édesanyám.
Nem tudom megérteni azokat az embereket, akik megfutamodnak. S az a szomorú, hogy egyre több olyan ember van, akit személyesen is ismerek. EL AKAR MENNI. Nem tudja hova, csak valahova, ahol szebb és jobb lesz az élete. S akkor itt van a másik tábor is, aki meg sanyarúsága ellenére is kitart a hazája mellett...
Nehéz ebben az esetben pártatlannak maradni... Mindkét felet meg lehet érteni, de valójában egyiket sem. Népbetegség. Csoportos kivándorlás. S a végén már nem lesz Anglia, nem lesz Hollandia, nem lesz Franciaország, Svájc, Finnország, Norvégia... Nem lesz már Magyarország sem. Mert mindenhol fog élni mindenféle ember, s ha bárkit megszólítasz az utcán, csak reménykedni fogsz benne, hogy azt a nyelvet beszéli, amely az adott országban a hivatalos nyelv... Nem lesz egy ország sem "haza", csak lesznek országok, ahol élnek az emberek... Házat építhetsz, de otthont nem.
S hogy miért kezdtem el ezen gondolkodni? Mert pont most olvastam egy történetet arról, hogy a férj külföldre menne dolgozni a jobb megélhetésért, de a felesége (aki csak pár hónapja az asszonya) maradni akar. S ezt nem tudták egymásról, mielőtt egybekeltek? S ez elindított bennem egy egész gondolatfolyamot... Mindenki jövőképében a nagybetűs ANGLIA szerepel? Miért? S ki a felelős ezért? S mit lehet ellene tenni?
Azt hiszem, ezt a gondolatmenetet most egy egyszerű lépéssel félbeszakítom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Pötyögj valamit körültekintően. :)