Sokat ittál?

Az ittas emberekkel valahogy úgy vagyok, hogy nem szívlelem őket. Főleg, ha idegenek. Valahogy ódzkodok a részegektől, mert kiszámíthatatlanok. Persze teljesen más, ha együtt iszok egy társasággal, és úgy részegedik le valaki. Őt feltehetően már régebb óta is ismerem, meg persze máshogy tekintek én is a másikra, ha már bennem is van egy kis alkohol. De alapjában véve még a piaszagú emberektől is tartok. Nem szívesen kommunikálok velük, és ha tehetem, kerülöm a társaságukat. Persze egy másnapos ember teljesen más kérdés. A másnaposság is máshogy hat az egyes emberekre. Valaki csak egész nap fetreng és bámulja a plafont, másnak a feje hasad szét a fájdalomtól, megint más csak kis szédülésre panaszkodik, meg arra, hogy nehéz a feje. Én például sosem vagyok másnapos. Talán kicsit fáradtabbnak érzem magam az átlagosnál, de ez minden. Sosem fájt még a fejem az italtól, és hánynom sem kellett még soha azért, mert túl sokat ittam. Nem tagadom, kerültem már én is illuminált állapotba, olyanba is, hogy az estének csak homályos részleteire emlékszem. De talán szerencsésnek mondhatom magam, hogy másnapos még sosem voltam. Viszont az ismeretlen emberek részegségétől félek. De már attól is, ha csak egy pár kortyot isznak. Mert nem tudom, hogy kire hogyan hat a pia. Nem tudom, kinek mennyi a sok, ki mennyire bírja, kinek milyen szokásai lesznek.

Alapvetően több kategóriát különböztethetünk meg egymástól. Van a bealvós részeg, aki a kocsmában/házi buliban/rendezvényen először adja be a kulcsot, és félrevonul egy csöndesebb sarokba, és egyszerűen elalszik. Van az agresszív részeg, aki ha túl sokat iszik, agresszívvá válik, kötekedni kezd, verekedni, provokálni másokat. (Talán tőlük halmozottan jobban félek.) Van a dumás részeg, aki meg csak összefüggéstelenül, vagy épp mások számára követhetetlen összefüggésekben beszél és beszél és beszél. Vagy mindenről, ami épp eszébe jut, vagy valami távoli univerzumról, jetikről és csillámpónikról, vagy egy komoly elméletről... (Talán még ez a típus az, amit a legkönnyebben kezelek). Van a megnémulós, befordulós részeg, aki ha iszik, csak szótlanul megül a széken, s nem csinál semmit, nem mond semmit, nem figyel semmire. Biztos sok típust meg lehetne még egymástól különböztetni, de nekem most ezek jutottak eszembe. Azt mondják, hogy az alkohol felerősíti a bennünk lakozó érzelmeket, érzeteket. Vagyis ha valaki alapjában véve kiegyensúlyozott és jól érzi magát, az részegen még jókedvűbb lesz. Ha valaki pedig maga alatt van, és eszi a bánat, a szesztől még inkább megszomorodik. De a legfontosabb dolog a kérdésben az, hogy "ökör iszik magában", s ha mindenképp inni akarsz, válassz magad mellé olyan társakat, akik előtt nem kell szégyellned magad. Vagyis a két véglet között keresgélj: vadidegenek között, vagy a legjobb barátaid között. Előzők nem fogják tudni, utóbbiak nem fogják akarni a szemedre vetni a hülyeségeidet.

Szólnom kell még egy pár szót a másnaposságról is, mint jelenségről. Valahogy könnyebb kedvelni valakit, aki másnapos, mint aki éppen ittas. Az már más kérdés, hogy egy másnapos ember nehezebben viseli el a környezetét, mint egy részeg. Akkor kapja vissza azt, amit részegsége alatt a többiek elszenvednek tőle. Na de kérdés, hogy mely esetben könnyebb palástolni a helyzetet? Ki tudja jobban mutatni a külvilág felé, hogy "nincs semmi baj": Az alkoholos mámorban úszó, vagy a fejfájással küszködő macskajajos?

S hogy stílszerűen zárjam le ezt a bejegyzést, íme a leginkább idevágó idézet s zene:

(Kölcsönözve D. Nagy Lajostól, hiszen ő konferálja be mindig ezzel a verssel a nótát)

Petőfi Sándor: Részegség a hazáért

 

Fiuk, az isten áldjon meg,
Én is iszom, igyatok!
Én nem nézhetek vidámon
Végig elhagyott hazámon,
Csak mikor részeg vagyok!

Ekkor úgy látom hazámat,
Amint kéne lennie;
Mindenik pohár, amelynek
Habjai belém ömölnek,
Egy sebét hegeszti be.

S ha, mig részeg vagyok: boldog
Volna a hon csakugyan,
Bár örökké kéne élnem,
Fiuk, nem láthatna éngem
Soha senki józanan.