Hibridencia.

Azt hittem, hamar lecseng ez a dalfesztiválos barbárság, és nem kell vele sokat foglalkoznom. Eredetileg nem is akartam írni róla a blogomban, mert annyira felháborított a dolog. Emellett biztos voltam benne, hogy ha írnék róla akár csak egy sort is, kommentek tucatjai jönnének, vagy vadul támadva engem, vagy velem mélységesen egyetértve. Annyi bizonyos, hogy az a hibrid, aki megnyerte a versenyt (és hangsúlyozom, hogy ő és nem a dala) megosztja az embereket, sőt mi több: a társadalmat. Nem maradhatsz semleges szemléletű.

Így most mégis úgy döntöttem, hogy leírom, ami belül feszít, akkor talán könnyebb lesz a feldolgozása nekem is. Tudom, sokan megtették előttem, talán már éppen aznap, mikor az esemény lezajlott, talán másnap, de nekem akkor sem ad megnyugvást más, csak ha magam is kifejtem a véleményemet.

Szóval figyelem: most a nyugalom megzavarására alkalmas sorok következnek, és csak az olvassa el a bejegyzést, aki nem veszi zokon, hogy valaki ki meri nyilvánítani a csöppet sem toleráns véleményét a témával kapcsolatban!

Nagyon nehéz azon túllendülni, hogy ez egy dalverseny, és mégsem egy dal győzött. Nem tudom, ez a régebbi évadokban is így volt-e, vagy csak a modern kor vívmánya, de elég egyértelművé vált szombat este. Meggyőződésem, hogy ha színfalak mögött, csak a hangjukat hallatva, de semmi látványt nem társítva a produkcióhoz versenyeztek volna a résztvevők, nem ez a valaki nyert volna. Továbbá abban is biztos vagyok, hogy ha bármelyik másik állam delegált volna egy hasonló szerzetet, diadalmaskodott volna. Nagyon nehéz visszafogottan és kulturáltan fogalmazni, de azért megpróbálom. Megpróbálom a körültekintő és mindenre kiterjedő véleményemet leírni azzal kapcsolatban, ami történt és amit láttam a dalfesztivál döntőjében.

Első körben térek ki a nyertes személyére. Ugye azt mindenki tudja, hogy egy szakállas férfi nőnek öltözve lépett színpadra, és tarolt a megjelenésével. Nos. Ha ő úgy érzi, hogy véletlen született férfi testbe, de valójában nő, akkor operáltassa át magát! És ne viseljen magán férfias jegyeket (szakáll és egyéb feltűnő szőrzetek)! Ha meg csak simán "poénból" öltözik be nőnek, és viselkedik úgy, mint egy nő, akkor ne a szakállával akarjon kitűnni. Szóval nekem semmi bajom nincs a homoszexuálisokkal egészen addig, míg ezt a másságukat nem az orrom előtt élik ki/meg. És még talán ezzel a hibriddel sem lenne gond, ha nem akarna egyszerre mind a kettő nembe tartozni. Nem tudom minek nevezni, egyszerűen csak hibridnek, mert ez is és az is, és mégis sem ez sem az. Engem mégis leginkább a viselkedése zavart, a szakálla talán csak feleannyira. Biztosan többen felfigyeltek rá, hogy végig affektált. Nem nőiesen viselkedett, hanem természetellenesen. Mint egy rossz ripacs... Szégyent hozott a férfi- és a női nemre egyaránt. Egyetlen nő sem viselkedik ennyire nőiesen, mint ez a valaki. Krokodilkönnyek, túlságosan kecses kéztartások, fülsüketítő sápítozás, és egy jó adag meghatódottság jellemezte, amikből ekkora "mennyiség" még egy színpadra is sok lenne. Mesterkélt volt, és túlzó. Ugye ő egy bevallottan homoszexuális ember. De tudtommal a homoszexuálisok nem öltöznek be ellenkező neműnek. Sokkal nagyobb elismerést vívott volna ki (legalábbis az enyémet biztosan), ha nem viselkedik ilyen kifacsartan, hanem megpróbál természetes lenni. De ő nem tudja eldönteni, hogy transzvesztita, hermafrodita, biszexuális, homoszexuális, heteroszexuális, aszexuális, férfi, nő, vagy egyáltalán ember-e. Mindegyikből kér egy kicsit magának. Ezzel egyiket se birtokolja egészen. Szomorú. Az ilyen embernek pszichiátriára kellene mennie, nem dalversenyre.

Másodszor kitérek magára a rendezvényre. Ugye mint említettem, szomorú megállapítást kellett tennem: ez az esemény már (régen?) nem arról szól, amiről kellene. Itt nem dalok versenyeznek egymással, hanem nemzetek, és azon belül is előadók. Idén is egy előadó nyert. Még csak azt sem mondanám, hogy egy ország, mert - mint fentebb is említettem - bármelyik nemzet képes lett volna ekkora győzelemre, ha a delegáltja hasonlóan meghökkentő személyiség. Ha a szereplők kinézetét elrejtették volna, és ő sem a megjelenésével szeretett volna sikert aratni, akkor egészen máshogy alakult volna a verseny.  Akkor talán Kállay-Saunders Andrásnak sem lett volna ilyen előkelő helyezése, vagy ekkora esélye. Ha a dal maga lett volna a "szereplő", szerintem például Norvégia nyert volna. Szerintem az ő daluk volt a legértékelhetőbb, és talán pont azért gondolom így, mert nem akartak hatást kelteni mindenféle színpadi megjelenéssel és effekttel, hanem csak az emberek fülére és hallására hagyatkoztak. És mondom mindezt úgy, hogy nagyon is tetszik nekem a magyar dal, és a mondanivalójával is egyetértek, és fontosnak tartom. Mindemellett nagyon is szurkoltam Kállay-Saunders Andrásnak, de be kell látnunk: levetkőztetve a színpadi elemektől a csupasz dalt hallva egészen máshogy alakulna a tabella. De próbáljunk meg túllendülni a tényen, hogy itt nem dalok versenyeztek! Sajnálatosnak tartom, hogy az osztrákok csak ezzel a hibriddel tudtak kitűnni, azt pedig még szomorúbbnak látom, hogy Európa elvesztette a józan eszét és ítélőképességét. Még a magyarok is 10 pontot adtak neki, sőt, az izraelitáktól is ennyit kapott, mindezt a tolerancia jegyében. Pedig ezt a két nemzetet én elég konzervatívnak hittem. De a tolerancia jegyében kifütyülték például az orosz versenyzőket, és az ukrán leányra is fújoltak. Íme, az országok versengése. Vajon ha az oroszok énekeltek volna az elfogadásról, ők is sikert arattak volna? Jövőre talán valaki majd arról fog énekelni, hogy fontos az elfogadás, ezért fogadjuk el, ha egy családban alkoholista az apa és veri a feleségét meg a gyerekeit, fogadjuk el, ha valahol tisztességtelen forrásból (például betöréssel) szereznek vagyont, és erre nevelik a gyerekeiket is... Lassan már mindenkinek mindenhol mindent szabad, mi meg libáknak érezzük magunkat, mindent lenyomnak a torkunkon, ügyet sem vetve arra, hogy meg akarjuk-e enni.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy vajon ha mindegyik dalt ugyanaz az ember énekelte volna el, vajon melyik diadalmaskodott volna. Vagy ha összekevertük volna a dalokat, és mindegyik nemzet valamelyik másik országét vitte volna színpadra. Tudom, fölösleges ezen gondolkodni, de egyszerűen nehéz elhinnem, hogy ez megtörténhetett. És most már az osztrák üzletekben lehet kapni punci kolbászt is, vagyis conchita wurst-ot, ott virít a felvágotton a stilizált feje, kisminkelve - szakállal.

Jövőre minden indulónak fel kell kötnie a gatyáját, és nagyon durva dolgokkal kell előállnia annak a valakinek, aki nyerni akar. Ezt a poént Ausztria már lelőtte (kár, hogy viccnek is csúnya, és nem lehet nevetni rajta), most már valami mást kell kitalálni. Például énekeljen valaki mezítelenül. Vagy az már sok lenne a vén Európának? Kíváncsi leszek, mivel próbálnak meg jövőre "hatni".

Addig pedig próbálom feldolgozni a sokkot, és utána elfelejteni az egészet.