2014. május 25., vasárnap

Végre egyszer nem a problémák elől fogok futni...

Túlságosan eltunyultam az utóbbi időben. Meg sem merem mondani, mennyi ideje nem iktattam be semmilyen mozgást az életembe, azon a pár km sétán kívül, amit egy héten megteszek munkába menet, vagy hazafelé jövet. Érzem valahogy belül is már régóta, hogy ez az állapot nem ideális, és hogy jó lenne rajta mielőbb változtatni, de mindig ott maradt abba a történet, hogy magamra nézve nem vagyok olyan húzóerő, mint rám nézve valaki más lenne. Úgy értem, egyedül nem buli a sport, olyan ember meg nagyon kis számban van a környezetemben, aki jobb híján szintén egyedül sportol és ezért "érdeke" lenne a magányos elfoglaltságból társas programot csinálni. Ja, várjunk, én még egyedül sem sportolok. Mert nem buli. Szóval legalább olyan emberre lett volna szükségem, aki szintén eme megfontolásból nem mozog semmit, és így az egyedül-nem-mozgás (vagyis nem együtt-mozgás) okozhatná a közös-mozgást.
S most úgy látszik, megtaláltam azt a személyt, aki képes kirángatni a begubózottságomból, bír akkora meggyőzőerővel, hogy rábólintsak önszántamból a sportra. Bár azt még nem tudom, mennyire leszek kitartó és mennyire lesz rendszeres a mozgás, de az elhatározás már megszületett: B-vel fogunk együtt mozogni, ami mindkettőnknek jó lesz, testileg első sorban, aztán abból egyenesen következik majd az, hogy lelkileg is helyrepofoz. Mert a testnek és a léleknek harmóniában kell lennie. Azt hiszem, régen voltam már ennyire lelkes valami új iránt. 

Egy kis mozgás senkinek sem árt, tartja a mondás, hát legfeljebb majd előveszem a térdvédőmet (amit - mióta odafigyelek, hogy kíméljem a térdem - mostanában a szekrényben tárolok, mert nincs szükségem rá) és nekivágok. Az elsődleges terv az, hogy biciklizni fogunk, meg futni, egymás mellett, egymásra hatva, de aztán ki tudja, lehet, hogy annyira beválik a sportolás, hogy minden mást kipróbálunk majd. :D

Ja, annyit még hadd mondjak, hogy elég erős motiváció volt az, hogy nem jött rám az egyik nyári nadrágom. Aztán a másik sem. Úgy tűnik, télen mindig kicsit húsosabb vagyok, mint nyáron, mert összehasonlítottam a két ruhatáramat, és elképedtem a különbségen. Szóval most az elsődleges cél mellé bejön a másodlagos cél is: fogyni, legalább egy pár kilót. De már attól jobban érzi magát a lelkem, hogy eltervezem, mit fogok csinálni. Érzem, hogy felüdítő folyamat vár rám. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Pötyögj valamit körültekintően. :)