Ne legyél már antiszoc!

Én igazán szeretek itt lakni. Jól érzem magam, nincsen stressz, van egy hatalmas udvar, a szobám is egész méretes, közel a bolt, közel a munkahely, közel a kultúra, és közel a vonatállomás is. Minden nagyon remek. Még a lakótársammal is nagyon jól kijövök, sőt, egészen összepasszolunk életvitelügyileg. Ugyanis amelyik házimunkát én nem szívlelem, ő azt örömmel elvégzi, cserébe én is megcsinálom azt, amit ő nem kedvel. Felváltva mosogatunk, felváltva teregetünk, de a porszívózás az enyém, a felmosás pedig az övé. Én szeretek vasalni, ő mos. Vannak közös vacsoráink, vagy ebédjeink, megosztozunk a kenyéren, s olykor még meg is lepjük egymást valami finom falattal. Szóval tényleg minden nagyon remek. Tudtam én, hogy az idilli állapot megtörik egy időre, mert érkezik majd két leány, akik a gyakorlatuk idején itt fognak lakni. De azért erről nem volt szó... Ma reggel ugyanis egy régi új lakó toppant be, aki már valamelyik évben állomásozott itt. Ha jól vagyok értesülve, 3 hónapra szól a "mandátuma", de mint tudjuk: az idő relatív. Szóval egy örökkévalóság lesz ez az idő, főleg akkor, ha nem sikerül megkedvelnem őt. Tudjuk, nem létezett még olyan ember a földön, akinek másodszor is sikerült első benyomást tennie. Nos, hát az ő rám gyakorolt első benyomása nem volt életem legvidámabb mozzanata. Vannak emberek, akiket már az első pillanatban unszimpatikusnak találsz. Igazából fogalmad sincs, mi vele a baj, csak azt érzed, hogy "na ő nem lesz a kedvencem". Ez a hozzáállás - feltéve ha jó emberismerő vagy - nagyon ritkán és nehezen változik. Én nem akarok antiszociális lenni, meg távolságtartó vele, de valahogy úgy érzem, hogy nehéz lesz vele összebarátkozni. Persze, elismerem én, hogy nehéz betagolódni egy már összeszokott csapatba, beleszokni egy kialakult helyzetbe, neki is új és nehéz ez a dolog, hiába volt már itt egyszer... De nekem is nehéz lesz hozzászokni egy új archoz. Kérdezget, hogy mit hogy szoktunk, érdeklődik, pakolászik, jön-megy, és önző módon azt érzem, hogy engem zavar a  nyugalmamban. Remélem, nem lesz ilyen akadékoskodó a természete. Remélem, hogy nem kell miatta változtatnom azokon a szokásaimon, amik T-t nem zavarják. Mert vannak szokásaim, amikkel T remekül együtt tud élni. Őt nem zavarom, ha éjjel sokáig fenn maradok, ha későn megyek tusolni, ha későn zörgök a konyhában, vagy ha hangosan hallgatom a zenét. Tud zajban-fényben aludni, szereti az én zenéimet, és szívesen osztja meg velem a dolgait. Együtt szoktunk sütni-főzni, meg a kertet is rendezni. Segített átrendezni a szobámat, én segítettem kitakarítani az övét. És ez nekünk így nagyon jó. Édesanyám is megjegyezte már a múltkor, hogy "Jól kijöttök ti ezzel a T-vel". És igaza van. Jól kijövünk. De most itt egy új lakó, akihez ismét alkalmazkodni kell. Akinek lesznek más szokásai, aki fog máshogy intézni dolgokat, aki talán el fogja pakolni a cukromat onnan, ahol utoljára hagytam, és aki talán nem fog velünk közösködni, ha mosásról van szó. De az is lehet, hogy közösködni fog, és aztán csúnyán fog kiteregetni... Lehet, hogy naphosszat a tévét fogja bámulni, de az is lehet, hogy folyton a konyhában akar majd babrálni... De az is lehet, hogy egy mihaszna naplopó lesz, aki minden szabad percét azzal szereti tölteni, hogy zenét hallgat, vagy még azt sem, és hever az ágyon... Félek a szokásaitól. Félek tőle is. Nem tudom, mihez lenne a legkönnyebb hozzászokni... Én meg nem szeretem a változásokat. Szeretem a jól kialakult rutint, szokásrendszert. Szeretem, ha a dolgok következetesek. Ha valami kiszámítható. S félek, hogy az ő szokásaival nehéz lesz megbarátkozni... Mert nekem alkalmazkodnom kell. El kell tudnom fogadni az új helyzetet. Bele kell nyugodnom, mert én amúgy is egy szabálykövető, nyugodt típus vagyok, sosem voltam egy lázadó természet. Belül forrongtam sokszor, de ennek hangot soha nem adtam. S most itt állok egy új helyzet előtt, és fogalmam sincs, mire számítsak, de még azt sem tudom, mire szeretnék számítani. Azt tudom csak, hogy most undok módon azt érzem, ő egy betolakodó. Akitől távol kell tartanom magam. Zavar ez. Zavar, hogy nem tudok felé nyitni, zavar, hogy már szinte előre leírtam... Valahol a szívem mélyén remélem, hogy változni fog a hozzáállásom, és közben a legmélyebb lélekszakadékomban attól félek, hogy túl jól ismerem az embereket, és be fog bizonyosodni, hogy ő nem egy kedves ember... Az biztos, hogy nem fogom egyből körberajongani... De próbálom majd apránként megismerni, hogy könnyebb legyen az együttlakás. Nem lesz könnyű, de adott a házi feladat: Ne legyél antiszociális!