"Vááááárom mááááár...

....hogy újra itt legyél, mert nélküled... sálálá-lálááááááá"

Már csak órák választanak el tőle. :) Ó, igen. De addig is, míg nem lehetek ott vagy akárhol, de vele, írok valamit.

Azzal töltöttem az elmúlt pár napot, hogy visszaolvasgattam ősrégi blogokat... Innen is, onnan is. Pl a saját blogomat is, azt a bizonyos elsőt, ami engem elindított a virtuális publikálás útján, hajdan 2006-ban. Még nem jutottam a végére, vagyis az utolsó bejegyzéshez, ami valamikor 2010-ben íródott, de már egy egész kép alakult ki bennem dolgokról, meg önmagamról. Legelsőnek azon merengtem el, hogy mennyit változik az ember úgy, hogy észre sem veszi... Később nézünk vissza életünk bizonyos szakaszaira, és csak fogjuk a fejünket, hogy "te jóságos, hát ez is én voltam?" Voltam én annyi minden... Színpadi szende, a naiva; Erős megközelíthetetlen vár, a dáma; Bohókás bohóc, a játék(os); Semmisejó Rinyamackó, a főiskolás diák; s néha voltam csak egyszerűen Mezei Lány, az egyszerű. De mindegyik én voltam. Voltak hullámvölgyeim, szép magaslataim, sima és bonyolult az életem, örültem és bánkódtam, kiélveztem amit lehetett, s szenvedtem ahogy csak lehet... De egy valami sosem változott: mindig minden mélyen érintett. Mindig mindenen elelmélkedtem, mindig mindenre magyarázatot, okot akartam találni, vagy ha az ok nem volt meg, akkor célt. Mindig mindent tudni akartam. S így van ez most is. Ilyen vagyok. Kutatok, mindent a legnagyobb mélységekig ismerni akarok. Csak már érettebb vagyok.

Érdekes dolog ez amúgy. 14 éves koromban voltam szerencsés megfordulni Hollandiában, s azóta értetlenkedek rajta, hogy miért nem emlékszem rá jobban. Meg vagyok róla győződve, hogy ha most mennék, a mai fejemmel és tapasztalataimmal, sokkal maradandóbb élmény lenne. 20 éves koromban találkoztam először az őszinte szerelemmel, s azóta értetlenkedek rajta, hogy miért voltam olyan ostoba. Meg vagyok róla győződve, hogy ha most ismerném meg azt a fiút, a mai fejemmel és tapasztalataimmal, sokkal okosabb lennék. Az ember mindig az aktuális énjét hiszi bölcsnek. (Kérdezed vagy mondod? Azt hiszem mindkettő.) Könnyű azt gondolni, hogy most már máshogy kezelném a dolgokat. Könnyű azt gondolni, hogy azóta bölcsebb lettem, tapasztaltabb, és így tudnám, mi a helyes döntés. Könnyű azt gondolni, hogy a jelenlegi helyzet sokkal áttekinthetőbb, és kiszámíthatóbb, mint az akkori. De mindez csak azért van így, mert idővel az emlékek megszépülnek, és visszatekintve nem tűnik olyan nagy nehézségnek az, ami akkor ott szinte halálra sebezte az embert. Illetve látjuk, hogy túl lehetett élni azt a zűrös időszakot is, és nem állt meg az élet.

Vajon mit fogok gondolni a mostani időszakról 5-10 év múlva?

Sok kérdés foglalkoztat még, megfogalmazódtak bennem egész gondolatok, azt hiszem, kellene ennek egy fejezetet nyitnom. Most el is határoztam ezt.