Derűre beborult...

Korai volt az örömöm... Kezdem azzal, hogy a héten kettő napon kezdek 4. óra után, kettő napon 5. óra után, és az ötödik napon már a 4. órában a gyerekekkel vagyok. Természetesen a két nap közül mikor ráérnék csak fél 1-re beérni, az egyiken reggel fél 8-kor már benn kell lennem, mert helyettes vagyok. Igen, jól sejtitek: ez a csütörtök, aminek eddig annyira örültem. Sebaj, így legalább biztos lehetek benne, hogy még az 5. órába is kiírhatnak helyettesnek, ha éppen úgy adódik. Végül is azt akartam, hogy a péntek délelőttöm szabad legyen, és ne a csütörtök délutánom legyen tiszta kapkodás. Oké, ezt elértem. De olyan szerencsétlenül alakult az órarendem, hogy egész évben péntekenként fogok sírni. A 4. óra egészen pontosan 10:55-kor kezdődik, és 11:40-ig tart. Szóval nekem már legkésőbb háromnegyed 11-re be kell érnem az iskolába, ami azt vonja maga után, hogy a szuperszabad péntek délelőttöm egészen pontosan 09:30-ig tart. És azt mondom, ez még mindig nem a legnagyobb problémám. A legnagyobb problémám az, hogy a péntek 4. órát csak a fél csoporttal töltöm, az 5. órát az egésszel, mivel technikát tartok nekik, viszont a 6. órám szabad, mert akkor más tanárral van órájuk, és csak azután veszem vissza őket, immár teljes létszámban napközire. Hogy mi a fenét fogok csinálni abban az egy nyomorult órában péntekenként, arról fogalmam sincs. Mondhatnám, hogy készülök a technika órámra, de akkor mivel töltöm a csütörtök délelőttjeimet? És a legborzasztóbb az egészben az, hogy míg a délelőttösök megtehetik, hogy hazamennek, ha nem kell helyettesíteniük délután, addig a délutánosoknak ott kell ülniük az iskolában munkakezdésig, akár van dolguk, akár nincs. A 32 óra úgy látszik, nem vonatkozik mindenkire egyenlően. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy mindenkire vonatkozik, de valakikre egyenlőbben, mint másokra. Ezt meg még az is nehezíti, hogy nekem kicsivel több mint egy óra a munkába jutás, szóval ha esetleg 8-kor megbizonyosodom arról, hogy nem kell senki helyett beugranom, és haza akarnék menni, hazajutnék mondjuk negyed 10-re, és nagyjából negyed 12-kor már el is kellene indulnom vissza. 2 óra meg megint semmire nem elég. Ja és persze ha fejembe venném, hogy pénteken szervezek magamnak egy helyettesítést délután, mert mondjuk elutaznék (mint idén áprilisban volt példa rá), akkor nem csak a napközit kell valahogyan megoldanom, hanem a technikát is, ami azért jóval macerásabb.... Egyedül az menthet meg, hogy a második félévben új órarend lesz. Nem lesz a péntek a kedvenc napom... 

Továbbá megkaptuk a hajnali ügyeletek beosztását is, ami azt jelenti, hogy a névsor első fele 6-ra, a másik fele háromnegyed 7-re kell bemenjen azon a bizonyos napon, mikor rákerül a sor, és én - noha a második oszlopba tartozom - szerdára jutottam, ami azért sz*r, mert másnap is korán kell kelnem. 5 embert kérdeztem meg, akivel tudtam volna cserélni csütörtökre, mind az 5 visszautasított, vagy azért, mert neki is éppen pont a csütörtök volt jó, vagy azért, mert már másvalakivel leboltolta a cserét. az utolsó visszautasítás volt a "kedvencem", attól az kollegámtól soha semmilyen szívességet nem tudtam kérni, mert mindig volt valami remek kifogása, amivel nem tudtam vitába szállni. Most is úgy mentem oda hozzá, hogy gyanítottam a választ, de azért megpróbáltam. A leggyönyörűbben törte ketté reményeimet: "bármelyik másik nap jó lenne nekem, de pont a szerda nem jó" - mert hogy aznap éppen ő a soros abban, hogy a gyerekeit (akik nem is a sajátjai) iskolába vigye. Kíváncsi vagyok, mit tett volna, ha szerencsétlenül pont ő esik a nyomorult szerdára... Még az a megoldás jutott eszembe, hogy megkérek valakit a napközis kollégák közül, aki szerdán helyettes, hogy aznapra engedje át nekem, és vigye el másnap a helyettességet. Ha ez sem válik be, akkor szívni fogok mint a torkos borz...

Ja és persze hozzátenném, hogy nem egyedül az én helyzetem vacak. Senkinek sehogy sem jó az, ahogy idén alakultak a dolgok. De legalább nekem van hol kiadni magamból a feszkót. :(

Ez most cím nélkül.

Egyszerűen borzalmas, mennyire utálom az embereket... Illetve nem is az embereket, csak azt, ahogyan viselkednek. Talán csak az én személyes aurám szélesebb, mint az átlagé, én nem tudom... De nem hiszem el, hogy másnak kényelmes lehet egy majdnem üres tömegközlekedési eszközön (jelen esetben HÉV-en) pontosan mellém ülni... Felszáll, van egy csomó üres hely, de ő fogja, és mellém ül le, még akkor is, ha egy embernek sem elég kényelmes az a szűkös ülés... És ezt a mentalitást nem értem. Vagy én vagyok ennyire vonzó ezeknek az embereknek? Én nem akarok vonzó lenni. Inkább megrugdosnék mindenkit, aki annak ellenére akar mellém ülni, hogy velem szemben is és mögöttem is van szabad hely. Most már megvan a jogosítványom, már csak egy kis gyakorlás, meg az útvonal alapos memorizálása, és véget vetek ennek a "csak azért is mellé ülök" helyzetnek. Komolyan, az embernek munkából hazafelé menet nem arra van a legnagyobb kedve és igénye, hogy másvalaki mellett nyomorogjon...

Ha már a munkánál tartunk: hamarosan becsöngetnek, jövőhéten hétfőn már kezdődik az iskola, és az épület még nem néz ki úgy, mint ha napokon belül elkezdődne a tanulás. Na nem azért, mert nincsenek jelen a pedagógusok vagy a dolgozók, hanem mert még az egész folyosó tele van festékes vödrökkel, a lépcsők linóleumcafatokkal, az udvar meg szeméttel. Ott volt egy egész nyári szünet, és nem volt nekik  elég, hogy a felújításokat elvégezzék, egyáltalán hogy belekezdjenek. Az udvaron már térdig ér a gaz, erjedt gyümölcsök aszalódnak a fa alatt a padon, mindenfelé falevelek és sár, az ülő alkalmatosságok pedig úgy néznek ki, mint ha Hirosima egyik iskolaudvarában állnának. Nem régiben valaki panaszkodott, hogy náluk volt felújítás, de a felét elzsebelték az összegnek, és vacak anyagokkal dolgoztak. Na hát én mondtam, hogy örüljön neki, hogy legalább valami munka van ott, mert nálunk még csak munkások se tették be a lábukat az épületbe... Vagyis egész eddig nem, de hétfőn  érdekes módon elkezdtek valamit munkálkodni.

A termet is kitakarítottuk, régi összegyűlt ócskaságokat dobáltunk ki (csak azt nem tudom, júniusban miért nem lehetett ezt megcsinálni, ha már semmi más teendőnk nem volt..) Én a napközis szekrényt pakoltam ki és szortíroztam, vagy két tucat játék, de a fele olyan hiányos és használhatatlan, hogy inkább jobb lenne kidobni... De ugye azt nem lehet, mert nem tudjuk, mi van leltáron és mi nincs... A szekrény aljából előkerültek régi tornazsákok, cipők, pulcsik, stb, nyilvánvalóan évek óta ott álltak és nem hiányoztak senkinek (illetve ha mégis hiányoztak, akkor nem tudták a gazdáik, hol keressék őket, mert senki nem érdeklődött utánuk), úgyhogy fogtunk egy jó nagy zsákot, és beledobáltuk mindet, aztán kitettük a folyosóra, arra a rövid időre, míg kitaláljuk, mi történjen velük.... Ha időközben lába kélne a zsáknak, remélem, az új gazdája jobban fog vigyázni a tartalmára. Ez a művelet elvett az életemből majdnem 2 órát, mert még a játékokat is átnéztem, hogy egyáltalán mi az, ami használható belőlük, és nem mondom, hogy most már minden a lehető legszebb rendben van a szekrényben, de mégiscsak áttekinthetőbb, mint volt. Holnap reggel 9-kor ismét kezdődik a munka, bár még nem tudom, mi lesz a feladatom.

Ma megcsináltuk a beosztást is, vagyis a helyettesítő rendet, és remélem, jobb lesz ez az évem mint a tavalyi, mert tavaly péntekenként kellett bemennem reggel fél 8-ra, idén pedig sikerült a csütörtököket lefoglalnom magamnak. Ez annyiban könnyíti meg a helyzetemet, hogy ha hétvégén esetleg el akarnék utazni, elég lesz pénteken délelőtt összepakolnom munka előtt, na meg könnyebb lesz péntekre szerveznem magamnak helyettesítést, ha a pénteket is szeretném kikérni. Ja és szerdán sokkal könnyebb időben lefeküdni, mint csütörtökön. Szeptember közepéig el kell készítenem a foglalkozási tervet is, amit úgy fogok megcsinálni, mint az egyszeri diák: kimásolok egy régebbit...

Újdonságok

Igaz ugyan, hogy az idei nyaram nem arról (volt) nevezetes, hogy minden héten valahol máshol voltam, és csak ruhát mosni jártam haza hetente, de ettől eltekintve igenis eseménydús nyár (volt), és van mit mesélni róla.

Kezdem rögtön az elején azzal, hogy végre megszereztem a jogosítványt. (Na most jól lebuktam azok előtt, akik olvassák a blogomat...) Annak idején azt fogadtam meg, hogy nem írok róla addig, míg nem sikerül megszerezni. Rejtve ugyan, de mégis írtam, és most ki is jelentem egyértelműen: Már én is vezetek! Július 8-án volt a forgalmi vizsgám, nem sokkal utána már mentem is az okmányirodába, és nagyjából egy hete kiküldték a kártyát. Azóta már kétszer vezettem, na jó, nem egyedül, de mégiscsak az oktatóm jelenléte nélkül, ami ugye elég erős váltás... (Nem régiben utána számoltam, és kb 100 órát vezettem...)

Ennek örömére - na meg persze születésnapom okán - elmentem egy kedves ismerősöm tetováló szalonjába, és a kisebbik rosszat választottam: egy piercinget. Állítólag nyom nélkül beforr, ha kiszedem, de ha esetleg mégsem tűnne el a heg, nem olyan feltűnő helyen van, hogy ne lehessen együtt élni vele. Szóval nem kell attól tartanom, hogy 50 év múlva majd félek tükörbe nézni. Ezt Luis finanszírozta nekem (mivelhogy 5 év gondolkodás után ő beszélt rá végül), és hát valljuk be: elsősorban neki szerettem volna tetszeni, ezért nem haboztam sokáig. Mindenkit az érdekel, hogy milyen piercing, igaz? Nyugi, csak egy kis pont a bal orrcimpámon. :) Majd ha teljesen begyógyul, és megtanulom, hogyan kell kiszedni, akkor azt is cserélgethetem majd, mint a fülbevalóimat. :)
Nem csak az én születésnapom volt a nyáron, hanem pár rokonomé is, ezért édesanyámmal meg bátyámmal tettünk egy kisebb ajándékbeszerző körutat, aminek most is az lett a vége, mint máskor: magamnak több mindent találtam, mint másnak. Ez így szokott lenni. Ha nem akarok vásárolni semmit, akkor tuti találok valamit, amit már régóta kerestem, ha meg égen-földön keresek és vágyok egy valamire, tuti nem akadok rá. No, az Apacsban találtam végre egy medált az ezüstláncomra, ami stílusában illik hozzám is meg a láncomhoz is, így már nem csak havonta egyszer fogom viselni. Megvettem azt a könyvet, amit a múltkor nézegetettem a Libriben (és sokáig vacilláltam, hogy e-könyv formában vegyem-e meg, vagy hagyományosban, míg végül a kézzel fogható verzió mellett döntöttem.) És ha ez még nem lenne elég, hazafelé megláttam egy táskát a kirakatban, amiről rögtön édesanyám jutott eszembe, és neki is megtetszett, meg is vette, de mikor bementünk fizetni, a saját táskámat is megtaláltam, amit egyszerűen nem tudtam ott hagyni. Régóta nézegettem már akkora méretű táskákat, de még nem találkoztam az ideálissal, ez viszont első látásra meggyőzött. Végre belefér egy A4-es mappa is, esernyő, kis palack, kis kardigán, könyv (bocsánat, már az olvasó, aminek még nincs neve, de mindjárt lesz...) és nagyjából minden, amire egy nőnek szüksége lehet. Próbáltam róla képeket keresni a neten, de csak hasonlókat találtam, pont ilyet nem... Egyik barátnőm irigyelne miatta, mert pillangós mintázata van. Ez volt a születésnapi ajándékom magamnak. (És állítólag olyan, mint a hajam: illik hozzám. :P)

Akkor mondhatom azt is, hogy egy évvel megint öregebb és tapasztaltabb lettem, és már megint közelebb vagyok a 30-hoz. Voltaképpen háromszor is megünnepeltük, először aznap, két jégkrémmel (meg az ajándékommal), aztán másnap egy tortával, amit édesanyámmal közösen készítettünk (és a végén kanállal kellett megenni...) végül pedig Luissal, egy héttel később. Kaptam egy e-book olvasót, meg egy Volkswagenes kulcstartót, amire már rá is fűztem a slusszkulcsomat. (Bár még nem vezettem, de annak is eljön az ideje.) Luistól pedig egy parfümöt kaptam, aminek olyan jó az illata, és olyan tartós, hogy azt hiszem, a kedvencem lesz ezután... (Ki tudja, nem azért vette-e, hogy "megszabaduljon" az előző parfümtől, aminek szintén nagyon szerettem az illatát? :D)

Édesanyámmal voltunk az Invázióban a múlt héten, mert mikor a születésnapi jégkrémemért mentünk, megláttam, hogy nyár végi leárazás van, és azok a kis szoknyák meg felsők, amik tetszettek júniusban most féláron kaphatók. Be is vásároltunk, két szoknyát, és két pántos felsőt vettem magamnak, amit ha idén nyáron nem is, de jövőre biztosan fogok tudni hordani.

A Tescoban meg találtam tök véletlenül normális fehérneműket is, szóval teljesen felfrissült a ruhatáram.

Az utolsó frizuraigazításom pedig a fodrásznál inkább frizuraváltásnak bizonyult, mert még a szokásosnál is rövidebbre nyírattam, olyan rövid, hogy csak az ujjbegyeimmel tudom megfogni. :) De az előzőekből kiindulva két hét, és ugyanúgy fog kinézni, mint vágás előtt, mert olyan gyorsan nő (és deformálódik el...) A színével most ki vagyok békülve, végre elég vörös, és nem annyira lilás mint eddig volt.

Pénteken megyek kozmetikushoz is, a végén még ki is fogok békülni magammal. :) A nyárnak mindjárt vége, én meg most kezdek belejönni... Kezdek ráérezni az élet ízére! :)

Az idő járása, meg múlása....

Van egy kedvenc képem az interneten, amin mindig jót mulatok, és sokszor eszembe is jut. Például a múlt héten is sokszor felötlött bennem, mert annyira aktuális volt minden egyes nap. Íme:

Kicsit szatirikus, de nagyon is helytállónak tűnik. Sokakat sérthetek vele, mert nem csak viccesnek tartom a képet, de igaznak is, amivel szabad egyet érteni meg nem egyet érteni, de ezt nézzétek el nekem.

A meteorológusok mondanak mindenfélét, hogy zivatar lesz, meg felhőszakadás, meg hét ágra fog sütni a nap, és hogy sehol sem lesz szél, aztán ez vagy igaz lesz, vagy nem. Mert Isten az összes műszernél és meteorológusnál bölcsebb és hatalmasabb. Nem olyan időjárás van, amilyet a gépek mutatnak, hanem amilyet Ő akar. Ez bizonyosodott be nekem az elmúlt héten. Is. Például a múlt hétre az összes előrejelzés esőt mondott, meg "egyáltalán nem strandidő"-t, aztán mi mégis minden nap le tudtunk menni a Balatonban fürdeni. Igaz persze, eső is esett, de nem egész álló nap, és nem is huzamos ideig. Általában esténként, éjjelenként esett, és nem is olyan rettentő nagy mennyiség. Ez pedig minket egyáltalán nem zavart abban, hogy kihasználjuk a lehetőséget egy jó kis fürdőzésre minden nap. Volt már máskor is olyan, hogy esős, szeles, borús időt mondtak, és még csak szellőcske sem volt, hanem végig sütött a nap. Igaz, ez áprilisban volt, és mint tudjuk, az a hónap szeszélyes, de a lényeg nem ez. :)

Nagyjából ennyit tudok mindenkinek mesélni a múltheti nyaralásról, mert az összes programunk nagyjából ebben a hármasfogatban merült ki: alvás-evés-strand. Hol összekapcsolódtak egybe, hol pedig csak egyiket-másikat "űztük", de unatkozni nem volt lehetőség.

Tegnap jöttünk haza, persze a legnagyobb hőségben, és elég sokan is voltak az utakon, mert sokan beijedtek a kis szemerkélő esőtől, de nekünk még okvetlen el kellett mennünk bevásárolni az egyik nagy bevásárlóközpontba, úgyhogy nem úsztuk meg pár röpke órával a hazautat. Persze, különleges okunk volt rá: egy évvel megint idősebb lettem, és ezt kultúránk szokásaihoz híven meg kellett ünnepelni. Beértem volna a klasszikus fagyi-tortával (amit gyerekkoromban sokszor kaptam torta helyett, Vienetta®), de nem volt, egyetlen darab sem. Előre gyártott tortát nem szerettem volna (mert csak pénzkidobásnak tartom, se nem finom, se nem jó, se nem különleges, se nem szép, és egyébként is édesanyám tortájával egyik sem ér fel), úgyhogy maradt a klasszikus jégkrém, Carte d'Or®, amiből egyből kettőt is vettünk, és ezzel elintéztük a torta-ügyet. (Máig, mert ma csak azért is megkaptam a tortámat. Amit édesanyám készített.) A születésnapomat is megültük, de csak olyan szelíden, négyesben, és még mindig vágyom arra, hogy egyszer valaki nekem egy meglepetésbulit szervezzen, vagy hogy a családomon kívül másokkal is együtt ünnepelhessek, de talán majd ennek is eljön az ideje... valamikor. Persze, tudom én, mindenkit az érdekel, mit kaptam ajándékba. Hát, elmondom: egy e-book olvasót. Ja meg egy kulcstartót, amire a slusszkulcsomat fűzhetem, mert jegyezve van az autóm márkájával. Aztán még Luistól is kapok valamit, illetve valamiket, az egyikről tudok (egy ékszer), ezért kértem, hogy adjon valami olyat is, ami teljes meglepetés lesz. Izgatottan várom már, mert neki mindig szuper ötletei vannak. :)

Különben az olvasót már igénybe is vettem, rátöltöttem azt a könyvet, amit éppen olvasok, ezért az egyiket hagyhatom a táskámban, a másikat az éjjeli szekrényen, és mindig kéznél lesz, ha olvasni támad kedvem. De szerintem az általam elolvasni vágyott könyvek jó része nem jelent még meg e-könyv formájában, szóval itt az idő, hogy tágítsak az érdeklődési körömön. :)

Menjél már....

És a nyár egyetlen nyaralása ma megkezdődik... Utazom Balatonszárszóra, vasárnapig leszek ott, egy jól megtervezett és népes táborban a gyülekezetünk szervezésében. Nem mondhatnám, hogy eddig olyan eseménydús lett volna a nyaram, illetve hát esemény volt dögivel, és Luis is sok mindent kitalált, de nem büszkélkedhetek egyetlen "ottalvós bulival" sem. Pedig bőven ráértem. Na nem baj, majd bővebb és alaposabb beszámolót tartok vasárnap, vagy hétfőn, most pedig megyek aludni, mert nem lenne jó az első nyaralás első napját végigaludni, vagy kókadtan végig nem-tudom-mi-vanozni...

Beállok én is!

Republic: Megyek a sorban

Nem tudom, mi a jó
Nem tudom, mi a rossz
Nem tudom, ki vagy
Nem tudom, ki vagyok
Lehet, hogy fehér, lehet, hogy vörös
Lehet, hogy megyek, lehet, hogy jövök
Nem tudom, mit akarok
Nem tudom, mit akarsz
Hosszú a folyó, túl messze van a part
Ahogy a többiek megyek a sorban
Lassan, de biztosan kialakultan
Itt élek valahol és boldog vagyok
Mint a mesében, míg meg nem halok
Nem sokat iszom, nem sokat eszem
Így élni lehet, így könnyű nekem
Ahogy a többiek, megyek a sorban
Lassan, de biztosan kialakultam
Mindenki ugyanolyan boldog és éhes
Trombita harsog, szóljon az ének

Sorozatos picsogás.

Most egy kis picsogás következik.... Mivel a féljubileumi 150. poszt emlékezetessé tételéről lemaradtam (mert utoljára csak egy kis szösszenetet írtam), már mindegy, miről írok... Szóval hadd picsogjak egy kicsit. Nem vagyok egy nagy sorozatfan, nagyon kevés sorozatot nézek rendszeresen, és még kevesebb az olyan sorozat, aminek minden epizódját fanatikusan megnéztem és nézek. Néha egy-egy részt elkapok egy-egy nyomozós sorozatból, vagy valami amerikai tingli-tangliságból, de nem mondanám, hogy "kúraszerűen" nézem mindegyiket. Nagyjából az összes sorozatot, amit figyelemmel követek a televízióból szedem össze, szóval lusta is vagyok és értelmét sem látom letölteni őket. Ha egy-egy rész kimarad, az sem zavar, mert általában tudom követni a cselekményeket. De azt már nehezen tűröm, ha a cselekményeket önhibámon kívül nem tudom befogadni, mert a kedves televíziócsatorna random pakolgatja be az éppen aktuális esti részeket. Értem én ezt arra, hogy elkezd vetíteni egy sorozatot, amibe bekapcsolódok, és várom a sztori folytatását, de egy héttel később - mikor a következő epizódot kellene műsorra tűzniük - már máshonnan folytatják. Teszem azt az 5. évad utolsó epizódja után nem a 6. évad első epizódja következik, hanem tök random a 7. évad közepéről egy rész. Vagy ami még rosszabb, játsszák a 7. évadig rendesen a sorozatot, aztán egyszer csak félbehagyják, tartanak több hétnyi esetleg hónapnyi szünetet, és elkezdik folytatni a 6. évad végétől. Úgy ugrálnak a részek között, mint szereplőink a Slidersben (csak hogy témánál maradjunk) a dimenziók között... És még ezt is képesek tetézni: a sorozat szünetelése közben műsorra tűznek egy másik szériát, és láss csodát: azt is félbehagyják, mikor az eredetit (máshonnan) folytatják. Hát normálisak? Mire jó ez nekik? Értem én, hogy ezek a nyomozós sorozatok epizódjai magukban is érdekesek, nem kell feltétlenül az emberi viszonyokat feltérképezni ahhoz, hogy érteni lehessen őket, és a gyilkosságot akkor is felderítik, ha történetesen az előző részben még összeházasodott két karakter, és a következőben még nem is ismerik egymást... De ez akkor is nonszensz... Itt van például az egyik kedvencem (szerintem nyomozós sorozatok közül az egyik legjobb) a Dr. Csont. Nem az első évad első epizódjától néztem, de azért mikor csak tudtam, bekapcsoltam a tévét hétfőn esténként. Évadokon keresztül vártam, hogy összejöjjön a két karakter. Végre megtörtént a csoda, aztán gyerekük fogant, aztán a gyerek meg is született, és a sorozat még mindig folyt...atódott egy ideig. De hirtelen észbekaptak, vagy csak elfogytak a szinkronizált részek, és hopp, levették a repertoárról. Nyugisan teltek a hétfőim, vártam, hogy újra előkerüljön a kis sorozat, és mikor újra leadtak belőle egy részt, visszanyúltak vagy 3 évaddal korábbi részekhez. Utána megint ugrottak egyet az időben, és az utoljára félbehagyott évadot kezdték elölről. Sőt, ahogy a filmajánlókból kiderült, egy másik sorozattal is megtették ugyanezt. A 18. évadot hirtelen a 15. követte. Ki érti ezt? Ésszerű magyarázatot nem találok rá, hogy miért csinálják. Mit profitálnak belőle? Vagy nem is tudatos, észre sem veszik? És mint mondtam, nem egy-két rész kihagyásán vagyok fennakadva. Hanem azon, hogy egész összefüggéseket nem értek meg csak azért, mert még meg sem történt az a dolog, amire visszautalnak... Lehet, hogy népnevelő hatása van? Azt akarják elérni, hogy letöltsem a részeket, és a saját tempómban a saját rendszeremben haladva nézzem meg őket? Pont ideális probléma és picsogás egy nyári péntek estére, de már kellett.. Bocsi.

A kilók úgy is eltűnhetnek, hogy mind megmaradnak...

Egy régi történet:

Egyik rokonunkhoz mentünk még egy jó 10 évvel ezelőtt, én és a bátyám. A lépcsőház ajtaján éppen akkor lépett ki egy kisfiú, és így be tudtunk menni anélkül, hogy csengetni kellett volna. A kisfiú nagyon illedelmes volt, jó hangosan köszönt: "Csókolom." Én meg visszaköszöntem, és kedvesen mondtam neki, hogy nyugodtan mondhatja, hogy "szia", nem vagyok még öreg. (Ha csak nem számít öregnek egy 16-18 év körüli leány.) Majd a lépcsőházban felfelé sétálva megjegyeztem a bátyámnak, mennyire nem szeretem ha csókolommal köszönnek, ilyen idősnek látszok talán? Erre a bátyám kicsit sem kedvesen odavetette: "Ne csodálkozz, hogy lecsókolomoz, ha ilyen kövér vagy." Hát, köszönöm szépen... Olyan mélyen az emlékezetembe ivódott, hogy azóta érzem úgy magam, mint egy anorexiás, pedig még a bordáim sem látszanak ki...

Egy mai történet:

Bátyámnak tetszik egy lány, aki egyébként teljesen az ideálja. (Ő nem vallja be, de az összes lány, akire valaha azt mondta, szép, vagy jó az alakja, karakterre tökéletesen egyezik a mostani "kiválasztottal".) Elhatározta, hogy randira hívja, én pedig rákérdeztem, sikerült-e. Hozzátettem a lány nevét is, erre bátyám fennakadt, hogy lehet az, hogy ennek a lánynak mindenki tudja a nevét, csak ő nem tudta? Mire én: Hát, én már dolgoztam vele tavaly nyáron egy hetet, szóval onnan ismerem. De egyébként teljesen az ideálod, nem? Erre bátyám: "Nekem nincs ideálom. Különben is, kicsit vékony. Kicsit húsosabb lenne, szebb lenne." (A nagy büdös külsőségek, ugye... meg a valóság.) Én csöndesen visszakérdeztem, hogy milyen lenne az a testalkat? És most figyelj: "A te testalkatod teljesen megfelelő. Ennél nem kell vékonyabbnak lenni. Egy lányon legyen mit fogni." (Abba ne menjünk bele, hány lányt hogyan "fogott", de az egómat igenis megsimogatta a drága...)

Az eltelt nagyjából 10 év alatt szerintem nem hogy fogytam volna, de még gyarapodtam is kilókban, és hirtelen "vékony" lettem. Nem is kell fogyókúráznom, hisz a saját szekálós bátyám mondta, hogy ennél nem kell vékonyabbnak lenni. Úgy tűntek el rólam a kilók, hogy észre sem vettem!

Egyébként csak mellékesen jegyzem meg, nálam "jó" az, ha kicsit teltebb vagyok, mert akkor vagyok lelkileg kiegyensúlyozott. Ha visszatekintek az életemre, mindig akkor voltam "vékony", amikor nem voltam a topon lelkileg. Mihelyst kezdtem jól érezni magam, kezdtek szűkülni a ruháim.

"Húzd meg jobban, menjen a munka!"

Hosszú idő óta ez az első szombatom, amikor semmi dolgom, semmi programom, semmi tennivalóm nincs, és ezt a semmittevést még csak valaki mással sem tudom megosztani. Reggel aludhattam volna ameddig csak akartam, de már reggel felvertek a munkások, valami nagyon sürgős dolguk lehet... Nem tudom, ki a műszakvezető, vagy a munka irányítója, de megkérdőjelezném a hozzáértését... a minap is egy merő szennyvízcsatornát csináltak az utcából. A hatalmas gödör, amit kiástak és telepakolták vascölöpökkel valami oknál fogva megtelt vízzel (azzal a szép barnaszínű meghatározhatatlan összetételűvel) és ezt elkezdték kimerni markológépekkel, majd egy teherautó homokkal megrakott platójára önteni. Tudom én, hogy a homok jó nedvszívó hatású anyag, mert nem véletlen használják árvizeknél sem, de kicsit elszámolták magukat, mert a víz, amivel megöntözték túlcsordult, és hömpölygő folyamként áradt az utcán szét... Na most még annál is nagyobb felfordulás van, mert épp hárman állnak combközépig az iszapos vízben, és lapátolják kifelé a földet a mélyedésből... egy pedig a távolból figyeli őket. A többi munkás valószínűleg szabadnapot kért, mert a tucatnyiból csak ezt a négyet látom. Milyen csodás, hogy az ablakom előtt zajlik az egész. Jobb szombati programot el se tudok képzelni, mint premier plánban látni egy felújítás minden mozzanatát. Kínomban már én is zajt csaptam, ugyanis az egész lakásban felporszívóztam, különös tekintettel a saját szobámra. Ha így folytatom, az egész lakást A-tól Cettig kitakarítom. Úgyis megtehetem, mert mint említettem, tök egyedül vagyok itthon. És ez az elkövetkező héten még így is marad. Szüleim üdülnek, bátyá meg vagy dolgozik, vagy a haverjaival lóg. Én meg ahelyett hogy pihennék és lógatnám a lábam valahol a vízparton, itt ülök a szobámban, és próbálom magamat mindenféle hasznos dologgal elfoglalni, hogy az idő is jobban és gyorsabban teljen. Lehet, hogy kicsit később elmegyek biciklizni is, túl szép az idő ahhoz, hogy itthon punnyadjak. Holnap találkozom Zs-vel, jó barátnőmmel, és este jön Luis is. Már csak egyet kell aludni. :)

Nyár? Vár. Rám? Frászt.

A nap legjobb híre egyben a legrosszabb is: ráérek egész jövőhéten. Ez fantasztikus. A szó mindkét (irónikus és önálló) jelentésében. Jelentkeztem 2 napközis tábori hétre az iskolánál - illetve az önkormányzatnál, mert ők a felelősei, vagy szervezői - és még múlt hét elején részt vettem egy fejtágítón is, ahol mondjuk semmi olyan nem hangzott el, amivel gyakorlott táboroztatóként ne lennék tisztában, de sebaj, majd közölték, hogy mindig az aktuális hét előtti pénteken szólnak, hogy kell-e mennünk vagy sem. Mármint nekünk, táboroztatóknak, akik ezért egy kis honoráriumot is kapnánk... Ugyanis bizonyos számú gyereklétszámhoz vesznek igénybe bizonyos számú pedagógust vagy önkéntest, akiknek egy részét az önkormányzat jelöli ki és delegálja, a másik részét viszont a környező iskolákból "toborozzák". Ebből egyenesen következik, hogy minél több gyerek, annál több dolgozó, és minél kevesebb gyerek, annál kevesebb dolgozó szükségeltetik...

Persze természetesen nem kerestek telefonon, én telefonáltam rá a koordinátorra, hogy most mi a helyzet, mert én azt hittem, minden esetben hívnak, nem csak akkor, ha szükség van ránk. Halálos nyugalommal közölte, hogy kevesebb gyerek jelentkezett a második hétre mint az elsőre, és ez a tavalyi arányokhoz képest is alacsonyabb létszám, ezért nem csak hogy minket, de még a saját tantestületéből jelentkezett pedagógusokat sem tudják mind alkalmazni.

Én ebből nem csinálok problémát, mert lesz ötletem enélkül is a jövőhetem eltöltésére, de azt valahogy rühellem, ha az ilyeneknek nekem kell utánajárnom és nem veszik a fáradtságot, hogy maguktól is megkeressenek és tájékoztassanak a fejleményekről... Sikerült kiszednem a hölgyből, hogy alapjáraton vegyem úgy, hogy "nem kellek", és csak abban az esetben keresnek meg, ha mégis szükség van rám.

Erre visszakérdeztem, hogy ha kiderült, hogy több héten is ráérnék, nem csak azon a kettőn, amiket bejelöltem, mi a teendő, van-e mód arra, hogy másik hetekre is menjek dolgozni, azt reagálta, hogy hétfőn fél 10 körül hívjam vissza, és akkor meg tudja mondani, mely hetekre van esély "bekerülni", illetve rögzíteni tudja, mely heteken vagyok "elérhető". De ahogy elnézem ezt a szervezést, meg az egésznek a bonyolítását, nem esek kétségbe, hogy a nyáron nem lesz semmi szabadidőm, mert napközis táborból napközis táborba megyek... Örülök, ha a nyolc turnusból egyre tudok menni. Még jobban örülök, ha ez az egy turnus egy olyan héttel esik egybe, amikor rá is érek.

Kezdhetek egynapos programokat kieszelni a nyár hátralévő részére, hogy ne érezzem annyira fölöslegesnek a szabadságolásomat. Több napos kiruccanásokra, hetes utakra nem igazán telik mostanában, (bár szerencsésebb vagyok, mint más pedagógustársaim, ugyanis én nyáron is állományban vagyok) arra pedig gondolni sem merek, hogy fesztiválokra, vagy egyéb költséges pihenésekre fizessek be...

Szép lesz ez a nyár, érzem.